BiLinGual B(L)oGi


Try to Talk a Bit Louder
Ianuarie 31, 2008, 8:33 pm
Filed under: Esemiment, Mindennapi chestioare | Etichete: ,

No, úgy alakult, hogy lakást keresek. Nem túl ismerős a helyzet, mert eddig mindig alakult valahogy. Volt valakinek egy ismerőse, aki minden bizonnyal velem szeretett volna összeköltözni. Meg hát… három és fél évig éltem eddigi lakótársnőimmel.

A legizgibb az egészben itt is az, amihez nem értek: el kell adni magam. És valahogy nem úgy és annyi önbizalommal kéne ezt tenni, ahogy és amennyivel az egyetemi évek alatt alkalmanként felvezettem a filmterveimet, szinopszisaimat, akármilyen terveimet: „Tudom, hogy nem sikerült valami nagyszerűen és nem is…”.

*

Am ajuns să-mi caut chirie. O chestie cu care nu sunt prea acomodată, din moment ce am stat cu aceleaşi fete timp de trei ani jumate. Şi înainte mi-era uşor, cunoşteam pe cineva care vroia să se mute cu mine sau cunoştea  vreun prieten de-al meu pe cineva cu care m-aş putea muta împreună.

Acum nu mai e cazul. Mă pregătesc să fac ceva, la care nu mă pricep: să mă vând oamenilor. Instinctul meu îmi spune că nu ar trebui să fac această chestie, cum am făcut-o în timpul facultăţii, când trebuia să-mi prezint un proiect de film, sinopsis, orice: „Ştiu că nu este bine, şi nu e nu ştiu cum, şi nu mi-a ieşit cum am vrut…” cu o voce tot mai subţire, vorbind tot mai încet.



Just another…
Ianuarie 30, 2008, 8:18 pm
Filed under: Mindennapi chestioare | Etichete: ,

Színekre vágyom. Már annyira ki vagyok éhezve, hogy a körmömet is ki akarom lakkozni. De akár a szoba falát is átfesteném és a ruhatáramat is kicserélném. Nem mintha olyan sötét lennék. Az érettségivel együtt tettem le a rocker (és egy éven belül a hippie) holmijaimat. Csak… valami más kellene. És hihetetlen, de még napsütésre is vágyom. És olyan tipikusan aranyos dolgokra, akár giccsre is – csak legyen szeleburdi, barokkos és tarka. El kéne költözni Lisszabonba.

Vagy holnap elutazni Bukarestbe a Sweeney Todd sajtóvetítésére.

*

Am lipsă de culori. Am ajuns într-un hal, că vreau să-mi vopsesc chiar şi unghiile. Dar aş vrea să vopsesc şi peretele camerei şi mi-aş schimba hainele. Deşi cum am scăpat de bac, am scăpat şi de ţoalele mele de rockeriţă (mai târziu şi de cele hippioate). Numai că aş vreau să fiu colorată altfel. Chiar am ajuns să-mi fie dor de soare, deşi detest vara. Şi aş vrea să am în jurul meu chestii drăguţe, chiar kitchoase – numai să fie nesăbuite, baroce şi diversificate. Hm. M-aş muta la Lisabona.

Sau m-aş duce mâine la vizionarea de presă Sweeney Todd în Bucureşti.



Next Time Slapping
Ianuarie 29, 2008, 8:00 pm
Filed under: Mindennapi chestioare | Etichete: , , ,

Da, am scăpat cu bine de un examen – sper cel puţin şi urmează următorul? Ziceam că nu sunt motivată? Puţin zis mi-e lehamite să mă duc şi mâine. Azi am descoperit că avem în clasa noastră de master un adevărat leader, singurul cu calităţi de director, cum a zis o colegă: ştie să pupe-n cur şi să se laude cu ce fac alţii.

Wow, am reuşit să fiu vulgară la nivel public. N-aş fi crezut. Oricum trec să mă pregătesc pe mâine, deşi iar o să tresar citind romanul lui J.M. Coetzee până când n-o să am remuşcări că n-am scris la proiectul de film experimental. Fac cinste cu cafea la litru şi vă pup!

*

Még véletlenül se haltam meg, csak épp átestem egy mesteris vizsgán és egy gyermekkori betegségen (úm. dühroham). Ma bebizonyosodott, hogy valódi vezetői értékekkel dicsekedhet mesteris osztályunk egyetlen hímje. Egyik kolleganőm úgy fogalmazott, hogy az egyedüli igazgatónak való ember közülünk, mivel ért a seggnyaláshoz és tudja, hogy büszkélkedjen idegen tollakkal.

Most, hogy megvan az az elégtételem, hogy nyilvánosan is vulgáris voltam, úgy csinálok, mintha a holnapi vizsgára készülnék. Illetve meg is próbálok, de előre látom, ahogy rajtakapom magam megint J.M. Coetzee regényével, egészen addig, amíg rám nem jön a lelkiismeretfurdalás, amiért hanyagolom a filmterveket és akkor ezek a nevetséges vizsgák is köddé válnak.



Happy Funeral, Sad Wedding
Ianuarie 26, 2008, 11:28 pm
Filed under: Cogiting, Mindennapi chestioare, Sentimenty | Etichete: , , ,

Hiába szerettem filmszakos hallgatóként a száraz szakirodalmak közepette Roland Barthes Világoskamráját lapozgatni és hiába érintett meg, ahogy az elhunyt édeasnyja képeit elemezte, talán az elemzés miatt csak pár szó jutott el igazán hozzám. Egészen a mai napig. Még csak nem is fotó, hanem Ludmila Ulickaja Vidám temetés című regénye révén jutottam el újra Barthes gondolataihoz. Pedig nem is képről szólt a részlet.

Meghal a hosszú ideje Amerikában élő orosz festő, Alik és kazettára felvett üzenetet hagy barátainak, ami elhangzik a halotti torán. Hihetetlen, mi mindent váltottak ki az asztalnál ülökből az elhunyt szavai. Ahogy előkerültek régi bakelit lemezek és tangóra perdül néhány gyászoló, mások felháborodottan elhagyják a tort, „az idegenek” (indiánok és helyi lakosok) ámultan figyelik az eseményeket, megfeledkeznek a siratásról. A szalagról elhangzó szavak és azok hangulata „jelenlevőbbé” tették a festőt, mint bármelyik fotó. Csoda.

*

Tot îmi plăcea de Camera luminoasă al lui Roland Barthes pe vremurile, când mă pregăteam pentru examene din teoria imaginii sau a filmului, dar în ciuda descrierilor emoţionante a pozelor mamei sale, rareori găseam contactul „direct” cu autorul. Azi totuşi mi-am adus aminte de el şi nu trebuia să mă uit la nicio fotografie. Am citit doar romanul Înmormântare veselă a Ludmilei Uliţkaia.

Moare un pictor emigrant rus în New York şi le lasă prietenilor săi, care practic locuiau cu el un mesaj pe o casetă. Mesajul său răsună în timpul parastasului şi e uimitor cum se schimbă atmosfera din încăpere. O parte a cunoştinţelor sale caută discuri vechi cu muzică tango, ca să danseze, alţii plec indignaţi, iar „străinii” (care nu sunt emigranţi ruşi, doar indieni sau americani) sorb din ochi mişcările dansatorilor. Cuvintele mortului, atmosfera lor reuşesc să schimbe bocitul într-o sărbătoare. Scena e miraculoasă.



Under the Water
Ianuarie 25, 2008, 8:14 pm
Filed under: Mindennapi chestioare, Sentimenty | Etichete: , , ,

Mikor lehunyom a szemem, mosolygok.             Ahogy leteszem a könyvet és elhagyom a gépet és elvonom tekintetem a törvényről, a kutatási tervről vagy a marketinges elméletekről, az agyam eszeveszetten kezd védekezni azellen, hogy olyasmivel foglalkozzam, ami nem érdemli meg. Csúnya szavak és érthetetlen szövegek helyére kedves képek és lények lépnek, egy október végi séta az esti Szebenben, egy elkapott mosoly, egy felismerhetetlen dallamfoszlány vagy egy bennem kibogzódó filmkép. Haszontalan és szeretett szilánkok.             Az iskola egyértelműen elvesztette a csatát.

*

Închid ochii şi zâmbesc.             Ceva din mine nu acceptă să mă ocup la modul serios cu limbajul de lemn al legislaţiei, cu planuri de marketing şi cercetări. Închid cartea şi mă regăsesc între detaliile bucuriilor mele: o plimbare de noapte prin Sibiu, un zâmbet oprit prea târziu să nu-l observ, o imagine care tot încearcă să se nască, dar nu i-am dat voie încă, acompaniat de o melodie. Şi trenul, la care mă gândesc când cu drag, când cu ură. Autodisciplina mă sufocă. Nu o mai cred.             Toate lucrurile inutile mă ajută să supravieţuiesc.



On time
Ianuarie 23, 2008, 8:15 pm
Filed under: Cogiting, Mindennapi chestioare | Etichete: , , ,

Tegnap leállt a karórám összes mutatója. Amúgy sem remekelek időérzék szempontjából, de nélküle el vagyok veszve. Kiskoromtól pontosságra neveltek, de az egyetem alatt valamikor rájöttem, hogy a pontosság nem abban áll, hogy eszeveszett idegességgel szaladok, hogy elérjek mindenüvé. Onnantól kezdve nem a bátyám volt az, aki után az egész család várt, ha közös program volt kilátásban. És úgyis elérünk és pontosak leszünk.

De ennek egyik alapfeltétele, hogy pontosan tudjam mennyi időre van szükségem és le tudjam ellenőrizni. Nem szeretek a telefonom után kotorászni zsáknyi női táskám mélyén. Rendszerint nem tudom, hányadika van, de odaérek ahova kell, amikor kell. Mikor megy a kicsi karórám. Most a bioritmusom rapszodikus változásaira kell bíznom magam, miközben tanácsadóm a javítónál van.

*

Ieri mi s-a oprit ceasul. Mare tragedie. Nu aş suporta un ceas de bucătărie sau de perete. Nu stau nici într-o sală de clasă, nici într-un birou. Mă enervează să mă verific cu ajutoul celularului, pe care îl caut îndelungat prin poşetă.

Nu mai sunt obsedata timpului şi a punctualităţii, deşi aşa am fost crescută. Dar la un moment dat, în timpul facultăţii mi-am dat seama că nu e nevoie să mă stresez, ca să ajung la timp undeva.

E de ajuns să ştiu de cât timp am nevoie, ca să ajung la fix. Din păcate asta presupune să mă verific din când în când în drum spre locul de întâlnire (cu colegi, prieteni, profi…) Pentru asta am nevoie de ceasul meu. Din moment ce lipseşte, se poate întâmpla orice.

Nu suport să mă grăbească cineva. Probabil, deoarece aşa făceau părinţii mei în copilărie. Îmi e de ajuns sfatnicul meu cu trei arătători. Dar de când l-am dus la reparat trebuie să mă descurc cu bioritmul meu preaschimbător. La fel şi cunoştinţele mele, dacă vrea să mă vadă.



My snake
Ianuarie 21, 2008, 8:51 pm
Filed under: Cogiting, Esemiment | Etichete: , ,

Kezdem komolyan azt hinni, hogy velem van a baj, amiért szerettem volna úgy elvégezni a mesterit, hogy maradjak is valamivel. Túl vagyok az első vizsgámon és az a benyomásom hogy nem csináltam semmit. Persze az is lehet, hogy csak kezd visszatérni az a félelmem, hogy nem vagyok képes túl sokra, csak el akarják hitetni velem az emberek, és ezért keveset várnak el. Vagy én is mindenki mástól keveset várok el?

*

Încep să cred că am o problemă, dacă am vrut să rămân cu ceva de la masterul la care m-am înscris. Şi nu mă refer la bucata de hârtie în plus. Am trecut azi cu bine de primul examen al meu şi am impresia, că eu de fapt am făcut prea puţin să trec cu bine. Poate mă urmăreşte gândul că nu mă prea pricep la nimic şi oamenii încerc să-mi facă o favoare, să cred totuşi, şi se aşteaptă la mai puţin din partea mea. Sau mă aştept şi eu la rândul meu la mai puţin din partea celorlalţi?