BiLinGual B(L)oGi

Aprócska változásokat érek tetten naponta:

Keskeny sávokban barnulni kezdett a lábfejem, miközben arcomról elmúlt már a portugál napsütés nyoma.

A szobám lakkozatlan parkettje petroleum szagú, de barna végre.

Tegnap reggel boldogan nevetve szaladtam néhány tíz percet, pedig korán kellett kelni a kávéhoz.

*

Schimbările minuscule din viaţa mea de zi cu zi:

Au apărut linii înguste pe piciorul meu (cum mă bronzez eu), dar a dispărut urma zilelor însorite din Portugalia de pe faţa mea.

Parchetul nelăcuit din camera mea în sfârşit a căpătat o culoare maro… şi un miros neplăcut de petrol.

Ieri dimineaţa am fugit fericită câteva zeci de minute, deşi m-am trezit la o oră inexistentă ca să-mi beau cafeaua.

Állítólag a magyar és a román nyelv számtalan szitokra és átokra ad lehetőséget. Tegnap felfedeztem egy kevésbé jellegzetes, de annál kegyetlenebb és gonoszabb átkot: “Hogy mosnád életed végéig kézzel a törölközőidet és ruháidat!” Különösen olyan emberek esetében hatékony és érvényes, akik évek óta nem mostak kézzel, mert valahogy mindig olyan helyekre keveredtek, ahol volt mosógép.

*

Se spune că limba maghiară şi limba română oferă nenumerate posibilităţi pentru înjurături înflorite şi originale. Ieri am descoperit o înjurătură mai puţin caracteristică dar foarte rea şi crudă: “Să-ţi speli rufele până în adânci bătrâneţi cu mâna!” Este cu atât mai eficient cu cât mai puţin exerciţiu are omul la care se aplică înjurătura - care nu a spălat cu mâna nimic de ani buni, fiindcă a nimerit de obicei locuri unde se putea folosi o maşină de spălat.

Ezt az éjszakát is kihagytam, ráadásul se utazásra, se munkára nem foghatom. Kizárólag álmatlanságra. Kihasználatlanul hagytam, nem olvastam, nem néztem filmet, csak forgolódtam és 2-3 gondolatot ismételgettem magamban, mintha beragadt volna ott fent valami. Az álmatlan éjszakákat úgy kéne tölteni, ahogy Annelies Verbeke főszereplőnője az Aludj!-ból. Járkálni a városban, becsengetni emberekhez és aztán elszaladni.

*

Încă o noapte pierdută fără însă a călători sau a lucra ceva. O insomnie spontană, s-ar putea spune. O insomnie proastă, nefolosită, fără carte, doar uitându-mă în întuneric în direcţia tavanului repetându-mi 2-3 gânduri fără a evalua măcar puţin, parcă s-ar fi stricat motorul creierului pentru noaptea asta. Mi-ar plăcea să-mi petrec o dată noaptea ca personajul principal feminin din romanul Dormi! al Annelisei Verbeke. Ar fi fain să umblu prin oraş, să sun la oameni şi să fug apoi.

Olyan intenzív álmodós időszakomba értem, hogy nekiálltam lejegyezni az álmaimat és mi tagadás kis sorközzel is megvan egy oldal bármelyik éjszakai sztorim. Rekordokat döntök, már eljutottam arra a szintre, hogy a tegnap délutáni sziesztám alatt folytattam a reggel félbeszakított álmomat. Mostmár legalább két világban élek és dög vagyok két helyre is leírni az álmaimat (márpedig ez a legizgalmasabb része a napjaimnak), de ha lejár ez az időszak, talán összeállítok egy “best of”-listát és közlök belőle részleteket.

*

Am o perioadă surprinzător de lungă de vise, m-a impresionat chiar şi pe mine aşa de mult încât m-am apucat să-mi notez visele. Şi câte-o noapte îmi rezultă cam o pagină cu distanţă mică între rânduri. Am început să bat orice record, ieri după amiaza chiar am continuat visul de noaptea/dimineaţa dinainte. Parcă aş trăi în cel puţin două lumi şi sunt cam leneşă să-mi trec visele în mai multe locuri chiar dacă sunt partea cea mai interesantă a vieţii mele. Dar poate mai postey câte ceva dintre dacă se termină această perioadă şi reuşesc să fac o selecţie “best of”.

Tegnap leállt a karórám összes mutatója. Amúgy sem remekelek időérzék szempontjából, de nélküle el vagyok veszve. Kiskoromtól pontosságra neveltek, de az egyetem alatt valamikor rájöttem, hogy a pontosság nem abban áll, hogy eszeveszett idegességgel szaladok, hogy elérjek mindenüvé. Onnantól kezdve nem a bátyám volt az, aki után az egész család várt, ha közös program volt kilátásban. És úgyis elérünk és pontosak leszünk.

De ennek egyik alapfeltétele, hogy pontosan tudjam mennyi időre van szükségem és le tudjam ellenőrizni. Nem szeretek a telefonom után kotorászni zsáknyi női táskám mélyén. Rendszerint nem tudom, hányadika van, de odaérek ahova kell, amikor kell. Mikor megy a kicsi karórám. Most a bioritmusom rapszodikus változásaira kell bíznom magam, miközben tanácsadóm a javítónál van.

*

Ieri mi s-a oprit ceasul. Mare tragedie. Nu aş suporta un ceas de bucătărie sau de perete. Nu stau nici într-o sală de clasă, nici într-un birou. Mă enervează să mă verific cu ajutoul celularului, pe care îl caut îndelungat prin poşetă.

Nu mai sunt obsedata timpului şi a punctualităţii, deşi aşa am fost crescută. Dar la un moment dat, în timpul facultăţii mi-am dat seama că nu e nevoie să mă stresez, ca să ajung la timp undeva.

E de ajuns să ştiu de cât timp am nevoie, ca să ajung la fix. Din păcate asta presupune să mă verific din când în când în drum spre locul de întâlnire (cu colegi, prieteni, profi…) Pentru asta am nevoie de ceasul meu. Din moment ce lipseşte, se poate întâmpla orice.

Nu suport să mă grăbească cineva. Probabil, deoarece aşa făceau părinţii mei în copilărie. Îmi e de ajuns sfatnicul meu cu trei arătători. Dar de când l-am dus la reparat trebuie să mă descurc cu bioritmul meu preaschimbător. La fel şi cunoştinţele mele, dacă vrea să mă vadă.

Az egyik legviccesebb “felfedezésem” ma éjjelre: a Radiohead Optimistic című dala a Kid A-ről.

*

Una dintre “descoperirile” mele cele mai nostime pentru această noapte: melodia Optimistic a lui Radiohead de pe albumul Kid A.

Nem szeretem a kifejezetten újságírói feladatokat. Még pofátlannak lenni is nehéz, mikor Kolozsvárról kell egy bukaresti interjút egyeztetni. Az meg mikor számított pofátlanságnak, hogy bulldog módjára telefonálj, faxolj és e-mailezz egy egyeztetés miatt? Ez nem én vagyok.

*

Urăsc “exerciţiile de jurnalism”, mai ales când tre să’ fiu nesimţită şi perseverentă. Mai ales când n-am de ales şi toată îndârjirea constă în sunat la telefon, trimis e-mail-uri şi fax-uri numai ca să fixez data unui interiu. I simply hate it. It’s not myself.

Următoarea carte depsre care o să trebuie să scriu se intitulează Secolul cinematografului în Oradea. Citind această istorie a oraşului şi a cinematografelor sale m-a cuprins o stare nostalgică.

M-am gândit  cum m-am întâlnit cu „primul film” din fiecare mediu în mai puţin de un sfert de secol. Primul film din tv (serial, de fapt) e Twin Peaks al lui Davyd Lynch. Prima vizionare de film la cinema, în cinematograful Libertatea sub pasajul Vulturul negru – fiecare elev din şcoală era obligat să se uite la Dacii şi romanii. Un film ridicol chiar pentru un copil de unşpe ani.  

Am avut trei cinematografe în Oradea: Libertatea – cea mai mare şi impozantă, cu trei săli, Transilvania – cea mai ieftină, arăta ca o sală de cabaret cu măsuţe şi scaune, apoi Patria, care se afla cel mai aproape de apartamentul nostru, dar s-a transformat prea repede în discotecă. Practic au dispărut. După o pauză de vreo 3 ani, a „reînviat” o singură sală din Libertatea, unde se ţin două proiecţii pe zi.

Nu prea mai există alternative. Te poţi duce la cinema în mall, la Lotus Multiplex. (Refuz să consider termenul multiplex nume, e doar un articol de serie.) Săptămâna asta m-am dus cu un prieten să ne uităm la Un cântec străbate lumea (Across the Universe) al lui Julie Taymor. Iar ne-am ales bine filmul, am pus pariu câţi o să rămânem până la sfârşitul proiecţiei din cei 20.  Prietenul respectiv a zis 2, eu am zis 5. Am rămas 4. Victorie! Cred sincer că fiecare cinematograf ar merita ca cineva să-i spune povestea.

*
A következő könyv, amiről (hivatalosan is) írnom kell A mozi évszázada Nagyváradon Kupán Árpádtól, ami a Partiumi füzetek 47. kötete. Egyfajta filmtörténet és várostörténet összefűzve, ami nosztalgikus hangulatot kelt bennem.

Azon gondolkoztam, hogy az én kevesebb mint negyedszázadomba hol tört be a film és mit nevezhetnék meg “első”-nek. Első tv-ben látott emlékezetes film a Twin Peaks Davyd Lynchtől. Az első moziélmény a váradi háromtermes Libertatea-mozihoz köt, oda hajtották be az egész iskolát, hogy minden diák nézze meg kötelező módon a Dákok és rómaiak (Dacii şi romanii ) című eposzt. Már az akkori, tizenegy éves fejemmel is nevetségesnek tartottam a filmet…

Három mozi volt itt, Nagyváradon: a Libertatea - háromtermes “legnagyobbik” mozi, a fapados Transilvania és a lakásunkhoz közel levő, túl hamar diszkóvá alakított Patria. Gyakorlatilag kihaltak. A Libertatea-ban vetítenek napi 2 alkalommal az egyik teremben, ennyire tért magához egyike a moziknak több év szünet után. Kevés az alternatíva. Mehetsz a Lotus Plaza Multiplex mozijába. (Nem név, nuku italic. A sorozatgyártmány egyik darabja.)

A héten megnéztük egy barátommal Julie Taymor Across the Universe-ét; mivel ilyen szempontból mindig jó érzékkel választjuk ki a nézendő filmet, előre fogadtunk, hányan maradunk a vetítés végégéig a többnyire popcorn-szintű filmeket vágyó közönségből. Én 5-re tippeltem a 20-ból, ő 2-re. 4-en maradtunk. Glory! Igazán megérdemelnék a mozik, hogy mindenki elmondja a saját mozis élményét.

Egyre érzékenyebb vagyok a filmekben használt nyelv(ek)re. Vagy csak idegbetegen reagálok arra, hogy egy a XIX. század végén Bécsben játszódó nagyjátékfilm angolul szólal meg. Pontosítok. Nem az zavar, hogy angolul beszélnek a szereplők. A művieskedés zavar. Az, hogy németül kéne beszéljenek a szereplők és mivel vagy a rendező nem ismeri a nyelvet, vagy a szereplők nem voltak képesek megtanulni, vagy az utószinkronra nem volt pénz, vagy meg akarják spórolni az angol nyelvet beszélő nézőknek azt, hogy azok feliratot kelljen olvassanak - mindenki angolul beszél. De ez sem igaz ebben a formában, minden szereplő (jó eséllyel angol anyanyelvű szereplő) elkezdi úgy beszélni az angolt, mintha ő született osztrák lenne (film függvényében változik), de a film kedvéért megtanulta volna az irodalmi angol nyelvet - az akcentust leszámítva (végső soron az osztrákok elég fura akcentussal beszélik a németet…). Persze néha becsúszik egy-egy német nyelvű kifejezés, úgy mint Fräulein, auf Wiedersehn vagy az Übermensch - rendszerint azonban ezt az 5 szót sem tudják kiejteni.

Ok. Agyamra ment a hűlés és az antibiotikum. Hol tompa az agyam, hol ingerlékeny vagyok. Ezt akkor is így gondolom.

*

Mă surprind fiind tot mai sensibilă la limba/limbile folosite în filme. Ori pur şi simplu reacţionez cam nervos la faptul că personajele, care apar într-un film cu acţiunea în Viena sfârşitului secolului XIX vorbesc limba engleză. Mai bine zis mă enervează artificialitatea limbajului şi a felului de a vorbi. Ok. Personajele nu vorbesc germana fiindcă regizorul nu cunoaşte limba, sau actorii nu cunosc limba, sau n-au bani pentru postsincron sau nu vreau ca săracul public vorbitor de engleză să se obosească citind titrarea. Deci toată lumea din film vorbeşte engleza. Ba nu vorbesc nici engleză, fiindcă toată lumea se preface că e austriac cult (se înlocuieşte în cazul altor filme: francez, german, rus, etc.), care a învăţat limba literară engleză, numai n-a reuşit să scape de accent (bine, nici austriecii nu vorbesc germana prea frumos). Dar atunci de ce se mai sinchisesc să folosească şi vreo cinci termeni germani de genul Fräulein, auf Wiedersehn sau Übermensch, dacă nu-s în stare să pronunţe nici aceste câteva cuvinte?

Ok. M-au prostit răceala şi medicamentele. Când sunt tâmp(ă)*, când irescitabilă. Totuşi, nu-mi schimb opinia.

*stiu k nu se poate.