Filed under: Cogiting, Mindennapi chestioare, Sentimenty | Tag-uri: esthike, lettre, nostalging, sound
Hiába szerettem filmszakos hallgatóként a száraz szakirodalmak közepette Roland Barthes Világoskamráját lapozgatni és hiába érintett meg, ahogy az elhunyt édeasnyja képeit elemezte, talán az elemzés miatt csak pár szó jutott el igazán hozzám. Egészen a mai napig. Még csak nem is fotó, hanem Ludmila Ulickaja Vidám temetés című regénye révén jutottam el újra Barthes gondolataihoz. Pedig nem is képről szólt a részlet.
Meghal a hosszú ideje Amerikában élő orosz festő, Alik és kazettára felvett üzenetet hagy barátainak, ami elhangzik a halotti torán. Hihetetlen, mi mindent váltottak ki az asztalnál ülökből az elhunyt szavai. Ahogy előkerültek régi bakelit lemezek és tangóra perdül néhány gyászoló, mások felháborodottan elhagyják a tort, “az idegenek” (indiánok és helyi lakosok) ámultan figyelik az eseményeket, megfeledkeznek a siratásról. A szalagról elhangzó szavak és azok hangulata “jelenlevőbbé” tették a festőt, mint bármelyik fotó. Csoda.
*
Tot îmi plăcea de Camera luminoasă al lui Roland Barthes pe vremurile, când mă pregăteam pentru examene din teoria imaginii sau a filmului, dar în ciuda descrierilor emoţionante a pozelor mamei sale, rareori găseam contactul “direct” cu autorul. Azi totuşi mi-am adus aminte de el şi nu trebuia să mă uit la nicio fotografie. Am citit doar romanul Înmormântare veselă a Ludmilei Uliţkaia.
Moare un pictor emigrant rus în New York şi le lasă prietenilor săi, care practic locuiau cu el un mesaj pe o casetă. Mesajul său răsună în timpul parastasului şi e uimitor cum se schimbă atmosfera din încăpere. O parte a cunoştinţelor sale caută discuri vechi cu muzică tango, ca să danseze, alţii plec indignaţi, iar “străinii” (care nu sunt emigranţi ruşi, doar indieni sau americani) sorb din ochi mişcările dansatorilor. Cuvintele mortului, atmosfera lor reuşesc să schimbe bocitul într-o sărbătoare. Scena e miraculoasă.
