Categorisit la Mindennapi chestioare | Etichete: mood, nice, verbal incontinence
Ieri am auzit o poveste minunată la curs. Un profesor de la master ne-a zis că a predat informatică în cadrul unui proiect educaţional pentru persoane din mediul rural. La acest curs a observat o femeie, care mişca mouse-ul, se uita la monitor la mişcarea curzorului şi râdea.
M-a emoţionat povestea asta cu femeia fericită, surprinsă de noutăţile tehnologice. Îi doresc entuziasmul şi atitudinea copilăreasc, aş vrea să mă bucur şi eu descoperind că mouse-ul mişcă săgeata de pe ecran.
*
Az utóbbi időszak kedvenc történetét hallottam tegnap kurzuson. A tanárom, aki mesélte részt vett egy vidékieknek szóló tanügyi projektben: informatikát tanított falusiaknak. Észrevett egy nőt, aki az óráján azzal töltötte az időt, hogy mozgatta az egeret, figyelte a képernyőn a kurzor mozgását és nevetett.
Meghatott valahogy ez a boldog nő, aki úgy rá tudott csodálkozni arra a számítógépre. Szeretnék ilyen lelkes lenni és ilyen gyerekien örülni annak, hogy az egér működteti azt a nyilacskát a monitoron.
Categorisit la Mindennapi chestioare | Etichete: another day, happy, lettre, mood
Csodálatos reggelre ébredtem. Dögmeleg lesz ma is, még mindig Váradon vagyok, viszont visszatért az élet- és munkakedvem. Nagy dolog. Megint lelkesen vetem magam a Dilema Veche-re, a zongoránkra, az Omagiu-ra, az olvasnivalókra, a körbeszaladható parkokra és a nagy sportközvetítés-ellenességem ellenére hajlandó vagyok megnézni fél órányi Olimpia-közvetítést is. ha sikerül életben tartani ezt a hangulatomat, akkor aktívan visszatértem a blog-nyaralásból is.
Különben meg várok ajánlatokat államvizsga-témára tanügyi/kulturális management témakörből. Illetve az még kerül. Talán inkább ajánlatokat arra nézve, hogy az Európai Tanulmányok tanári karából kit érdemes megkérni, hogy vállaljonmesteris államvizsgadolgozat koordonálást.
*
Dimineaţă minunată fără pereche. De fapt nu s-a schimbat nimic, şi azi o să fie o căldură înăbuşitoare, mă aflu încă la Oradea, dar mi-a revenit cheful de viaţă şi de muncă. Dintr-o dată mă azvârl în muntele de Dilema Veche şi pian şi Omagiu şi cărarele din parc, care mă aşteaptă să fug şi în ciuda faptului că detest orice emisiune de sport, reuşesc chiar să mă uit la jumat de oră din Jocurile olimpice din Beijing. Next mission: să-mi păstrez această stare şi să mă trezesc din vacanţa de blog.
Şi aştept sugestii privitoare la temă de licenţă din domeniul managementului educaţional/cultural. Sau… teme mai am, cealaltă problemă: propuneţi-mi profesori de la catedra de Studii Europene cu care ar merita să lucrez pe licenţă şi care poate chiar acceptă să-mi coordoneze proiectul.
Categorisit la Mindennapi chestioare, Sentimenty | Etichete: mood, past, travel
Hétfőn eljöttem Lisszabonból és nem emlékszem, mikor esett még ilyen nehezemre elhagyni egy “idegen” várost, ahova nem köt család vagy közeli barát. Az egy hét napsütés és nevetés után már csak magától értetődő volt, hogy mikor Pesten leszállt a repülőgép villámok és zuhogó eső fogadott. Már-már úgy hangzik mint egy rosszul megrendezett film, ahol minden érzelmi moccanásra rádupláznak. Azóta már megálltam Váradon és Kolozsváron és úgy tűnik következő héten másfele utazom. Ettől a gondolattól egészen kicsire zsugorodott a gyomrom. Félek, hogy a portugál napsütésből nem marad más mint az a pici azulejo-csempe, amit onnan hoztam.
*
Luni trebuia să părăsesc Lisabona, un oraş unde nu aveam familie sau prieteni apropiaţi când l-am vizitat şi totuşi mi-a fost foarte greu să plec. După o săptămână de râs şi de vreme frumoasă era de înţeles că în Budapesta m-a primit o ploaie torenţială şi fulgeri când am coborât din avion. Parcă ar fi vorba de un film prost gândit sau prost regizat, în care vremea trebuie să exprimă sentimentele personajului, doar să simţi şi să vezi că chiar îi e rău. Între timp m-am mai oprit la Oradea şi la Cluj, se pare că săptămâna următoare plec din nou. Mă face să mă simt pitic şi să mi se strângă stomacul. Nu vreau să rămân fără soarele portughez şi doar cu un azulejo minuscul adus de acolo.
Nehezemre esik olyankor irni mikor jol vagyok. Most peldaul egeszen kenyelmesen telnek napjaim Lisszabonban. Finom a bor, a meggypalinka a sutemenyuk es a haluk. Az emberek baratsagosak, a fesztival szervezese elegge fejetlenes csodalatos dolog lelassulni es setalni az esti fenyben. Az ovaros hazainak kulcsai nagyon kinyithatoak, a taxik kulon szamlazzak ha van csomagod es termeszetes, hogy egymas mellett nonek a lombhullatok, a narancsfak es a palmafak. Azt hiszem, ismet szerelmes vagyok.
*
Nu prea imi vine sa scriu cand imi merge bine. Saptamana asta am avut zile atat de comode ca nici nu mi-a trecut prin cap sa mai relatez ce mai fac sa ce gandesc. In Lisabona vinul si visinata, dulciurile si pestele au gust bun. Oamenii sunt foarte primitori, insista sa te ajuta orinde chiar daca nu vorbiti aceeasi limba, organizarea festivalului nu este prea reusita, dar atmosfera compenseaza din plin “greselile”. Cheile locuintelor din orasul vechi se pot deschide si e normal ca sa platesti extra cand iei un taxi daca ai bagaj. Lucru la fel de firesc este ca gasesti palmieri si copacii de acasa unul langa celalalt. Cred ca m-am indragostit.
Categorisit la Mindennapi chestioare | Etichete: colours, esthike, mood, questioning
Néha rácsodálkozom, milyen irányba változom. Tizenegyedikes koromig alig lehetett rám erőltetni olyan ruhadarabot, ami nem volt sötét színű, férfiruha szabású és kétszer akkor mint a szükséges méret, hogy lehetőleg egy alaktalan szákra emlékeztessek. Aztán jött a nagyjából két évet tartó hippi-korszak, amiből az egyszerű, kevés színű sportos időszak fejlődött ki. Az elmúlt két hónapban szereztem három hangosan csilingelő “köteges” karkötőt. Ma vettem egy piros virágos mintás topánkát. Ez mit vezet fel?
*
Câteodată mă mir cum se schimbă gusturile mele. Până pe la clasa a unsprezecea nu aveam în garderobă decât haine întunecate la culoare, de stil masculin, de mărime dublă faţă de ce aveam nevoie, încât arătam ca un sac gri sau negru. Apoi a început perioada hippy a vieţii mele cu bluze multicolore şi floricele, după care a urmat perioada simplă, într-un stil mai “sporty” cu puţine culori. În ultimele luni am făcut rost de vreo trei brăţări zdrăngănitoare. Azi mi-am luat o pereche de pantofi cu floricele roşii. Oare ce urmează acum?
Categorisit la Mindennapi chestioare | Etichete: film, mood, theorizing, travel
Csakazértsem kezdem menegetőzéssel a bejegyzést, csakazértsem fogom azt írni, hogy nem lusta vagyok, csak elfoglalt. De azért utaztam és végre megint forgatáson voltam, ráadásul Pesten, ahova egy ideje elfelejtettem járni. Ehhez képest meglepődtem azon, hogy jobban sikerült tájékozódni benne mint amikor rendszeresen látogattam. Ez most vagy azzal függ össze, hogy minél ritkábban jársz valahova, annál jobban meg kell jegyezned az utat. Vagy csak az azóta való állandó utazgatások tanítottak meg arra, hogy valamiféle egyetemes elvek szellemében meginduljak az orrom után, valamiféle tájékozódásképesség hitében és akkor a hitnek nevezett önhitegetés is kisegít.
Ami pedig a csapatmunkát és az éjszakázást illeti: végleg beleszerettem.
*
Nu vreau să-mi încep postul cerându-mi scuze şi n-am de gând nici să explic că eu de fapt nu sunt leneşă, doar ocupată. Oricum ar fi am călătorit din nou, am fost la filmare (deci am tras puţin aer în piept, fac tot posibilul să supravieţuiesc), de data ăsta la Budapesta, unde n-am mai fost de ceva vreme. Cel mai ciudat lucru în privinţa capitalei Ungariei e că m-am descurcat mai bine în oraş decât înainte când mă duceam aproape în fiecare lună. Căutând explicaţii m-am gândit că probabil se datorează faptului că dacă te duci undeva rareori trebuie să reţii drumul mult mai bine şi mult mai repede. Cealaltă explicaţie ar fi că din cauza călătoriilor celorlalte m-am obişnuit să pornesc pe un drum oarecare cu conştiinţa că mă descurc şi ajung unde trebuie, în acest caz m-ar duce la ţintă credinţa că ajung, mai bine zis autosugestia privind credinţa aceasta.
Referitor la munca în echipă şi nopţile lungi: m-am îndrăgostit de ele definitiv.
Akaraterőm bevetésével rávettem magam, hogy orosz nagyregényt olvassak, Dosztojevszkij Félkegyelmű-jét emeltem le a polcról. Valami eddig visszatartott attól, hogy ilyen hosszú regények olvasásába kezdjek Thomas Mann, Günther Grass és Joseph Heller néhány regényét leszámítva (“hogyan kérkedjünk mentegetőzésnek és magyarázkodásnak álcázva azt?” című mondat is lehetne…). Talán az “oroszság”-gal volt bajom. Most, hogy eljutottam a regény háromnegyedéig rájöttem, hogy egészen olvasmányos műről van szó. Csak pár napja kezdtek a párbeszédek nagyon idegesíteni. Az emberek nem beszélnek ennyire nyíltan. A regényben nem Miskin herceg az egyetlen “félkegyelmű” szereplő, mások is kifejezetten könnyen ragadtatják magukat arra, hogy nyíltan beszéljenek.
Valaha azt tanították nekem az egyetemen, hogy a párbeszéd arra való, hogy a szereplők leplezzék azt, amit valóban gondolnak vagy éreznek. Milyen szereplők?! Majdnem mindenki majdnem minden helyzetben. Mintha az ismerősök nem érzékelnék ezt… Elnézést ha kicsit patetikusra sikeredett a bejegyzés vége, biztos az oroszok hatása.
*
M-am hotărât foarte greu să mă apuc să citesc un roman rusesc într-adevăr lung. Piesele de teatru şi nuvelele sunt prea uşor de citit, acum m-am apucat de Idiotul lui Dostoievski. Până acum mi-a fost frică să încep să citesc un roman lung, în afară de câteva opere al lui Thomas Mann, Günter Grass şi Joseph Heller (enunţ intitulat “cum să ne dăm mari prefăcându-ne că doar explicăm lipsurile culturale…”) . De vină putea să fie chiar caracterul pasional rusesc. Până acum am socotit că nu era nimic de temut, se citeşte destul de uşor textul, dar acum că am ajuns la trei sferturi din roman, au început să mă enerveze serios dialogurile. Oamenii nu vorbesc aşa. Înţeleg că e ficţiune, dar totuşi. Nu prinţul Mîşkin e singurul “idiot” din roman, aproape fiecare personaj se exprimă de multe ori prea sincer.
Cândva mi s-a zis în timpul facultăţii că dialogul din scenariu e un fel de pretext pentru personaje care cu prilejul acestuia pot să-şi ascundă gândurile şi sentimentele adevărate. Ce personaje?! Aproape oricine în aproape ori împrejurări. Parcă oamenii din jur n-ar simţi… îmi pare rău pentru încheierea uşor patetică, probabil că e influenţa ruşilor.
Categorisit la Mindennapi chestioare, Sentimenty | Etichete: film, ironic, lettre, love, mood
Kevéssel azután, hogy szakított velem “életem nagy szerelme” elolvastam Gabriel García Marquez Szerelem a kolera idején című regényét. Akkoriban – külön tekintettel az állapotomra nagy hatással volt a regény. Egyrészt valamiféle nyugalmat és reményt adott nekem, másrészt menedéket nyújtott az iskolában töltött hétköznapjaim elől. Ez 6 vagy 7 évvel ezelőtt történt.
Egy hete megnéztem a filmet. Semmiben nem hasonlított az akkori élményhez. Most, hogy leadok róla egy negatív kritikát (Filmtett), elgondolkozom azon, hogy vajon azért van-e így, mert ugyanazt várom-e a filmtől hatásban, amit a regénytől kaptam?
Nem a történet hibája? Nem arról van-e szó, hogy ha most újraolvasnám a regényt alig érdekelne, mert nem tudok és nem is akarok sírva szenvedni egy be nem teljesült vagy reménytelen szerelemtől, hanem inkább a cinizmus védelmét választom? Hogy nem létezik számomra 50 évig tartó szerelem, mert már nem hiszek az 5 évig tartóban sem?
*
Acum 6-7 ani după ce “marele iubire a vieţii mele” a pus capăt relaţiei noastre am citit romanul Dragoste în vremea holerei al lui Gabriel García Marquez. Pe atunci romanul avea un impact mare asupra mea datorită probabil şi situaţiei în care mă aflam. Pe de-o parte m-a liniştit şi mi-a dat un fel de speranţă, pe de altă parte mi-a fost răgaz în zilele de şcoală.
Acum o săptămână am văzut şi filmul. Nu m-a emoţionat în niciun fel, ba chiar mi s-a părut prost făcut, deci predau o critică negativă (apare în limba maghiară pe Filmtett). M-am tot gândit dacă am o părere mai proastă fiindcă mă aşteptam la un efect asemănător celui al romanului.
Oare nu e în primul rând fiindcă nu mai consider povestea prea interesantă? Poate dacă aş reciti romanul, m-ar lăsa la fel de rece ca filmul, prin simplul fapt că nu mă văd plângând disperată cel puţin un an de zile din cauza unei iubiri neîmplinite. Prefer un cinism sănătos şi ocrotitor. Dragoste care durează 50 de ani? Mai întâi să văd una singură de 5 ani…
Egy rémálom pluszba. Ezúttal nem annyira slasher, mint amennyire pszichó, aztán sok konhai feladat Húsvét alkalmából. Mindjárt nekilátok tojást festeni, aztán meg fölveszem a láthatatlanná tevő köpenyemet és meglógok és az ugyancsak láthatatlanító mérföldjáró csizmámmal lépegetek észrevétlenül. Meglesem az embereket, ahogy csendben iszogatják pohár borukat egy asztalnál, míg társai megpróbálják egymást túllicitálni történeteikkel, aztán benézek egy bulira, de mivel nehezen viselem a zajt utóbbi időben, onnét is tovább állok, leülök egy nagy parkban és figyelem a teliholdat a padról.
*
Ziua de azi. Nimic special. Un coşmar în plus, mai puţin slasher, mai degrabă psiho. Diferite lucruri în bucătărie, evident de Paşte. Imediat mă apuc să vopsesc ouă, apoi mă îmbrac cu un impermeabil care mă face invizibil şi mă furişez din locuinţă fără ca cinea să mă observe. Apoi iau şi cizmele cu care pot face paşi de sute de kilometri dacă vreau. Trec prin taverne şi observ oameni tăcuţi la masă care-şi soarbă vinul pînă cînd alţii se dau bengoşi cu poveştile lor, cînd mă plictisesc de ei plec într-un chef de unde fug mai departe fiindcă nu prea suport zgomotele în ultima vreme şi mă refugiez într-un parc mare, mă aşez pe o bancă, de acolo pot să observ liniştit luna plină. (Nu găsesc î din a. Scuze.)
Categorisit la Cogiting, Mindennapi chestioare | Etichete: home, mood, travel
Egyre jobban foglalkoztat, hogy mi az a döntő elem, ami meghatározza, hogy melyik várost, városrészt vagy lakást választod helyedül. Különösen amióta ennyit vagyok úton, kicsit mindenütt otthon vagyok és mégis sehol és különösebben egy hely sem vonz annyira, hogy úgy döntsek letelepedem.
Meg azért is furcsa a kérdés, mert mások olyan könnyen döntenek erről: a lakótársnőm tudja, hogy egyetem után haza akar költözni szülővárosába, mert ott érzi magát igazán jól. Más ismerősöm szakmai karrierépítés lehetősége szempontjából választ magának helyet. Vannak, akik családalapításra adják fejüket és követik párjukat.
Nem érzem, hogy haza kéne költöznöm Váradra, mert nem vagyok lokálpatrióta. Nem köt senkihez olyan szál (“az az én is szeretem meg ő is engem”-dolog), hogy megérné ilyen indíttatásból fél/végleges életteret választani. Nem vagyok eléggé karrierista ahhoz, hogy nekiálljak kapcsolatokat gyűjteni vagy stabil munkahelyen megkeresni a kenyerem nap mint nap. Ráadásul valahogy mindenütt kialakul a helyem.
Valamiféle kötelesség a stabilitás keresése egy bizonyos kor után? Vagy túlzás ilyen jellegű feltételekhez kötni az efféle választásokat? Csak döntsek, mert úgy kell?
*
Mă preocupă tot mai mult ce îi determină pe oameni să-şi găsească un loc stabil într-un oraş, cartier sau locuinţă. Mai ales de când petrec prea mult timp pe drum, am impresia că nu mai am casă nicăieri şi totuşi mă simt acasă în cel puţin cinci oraşe. După primul an de facultate mi-am făcut impresia că n-o să se mai schimbe, că o să locuiesc în(tre) două oraşe. Ba s-a schimbat. se poate trăi în mai multe locuri deodată sau consecutiv pentru perioade scurte de timp.
Parcă toată lumea s-ar descurca mai bine în întrebări de acest gen, decât mine. Colega de apartament ştie că vrea să se mute acasă după anii de facultate, fiindcă acolo se simte bine. Alţii îşi aleg perechea şi decid astfel despre locul în care se mut.
Dar nu sunt orădeancă mândră şi nu simt că aş crea să mă mut acolo şi nu iubesc pe nimeni care ar simţi la fel pentru mine (dacă da, atunci stau rău cu comunicarea). Nu sunt destul de carieristă ca să-mi aleg o capitală unde îmi pot face pile folositoare în muncă şi la concursuri. Şi oriunde mi-e destul de bine, cel puţin schimb mediul în care trăiesc până când mi-e bine sau mă obişnuiesc că nu se poate altfel.
Stabilirea reprezintă o obligaţie după o anumită vârstă? Nici nu se pune problema priorităţilor pentru care omul îşi asumă nişte decizii, fiindcă stabilitatea în sine e scopul de atins? Şi dacă încă nu e timpul?
