BiLinGual B(L)oGi

Nehezemre esik olyankor irni mikor jol vagyok. Most peldaul egeszen kenyelmesen telnek napjaim Lisszabonban. Finom a bor, a meggypalinka a sutemenyuk es a haluk. Az emberek baratsagosak, a fesztival szervezese elegge fejetlenes csodalatos dolog lelassulni es setalni az esti fenyben. Az ovaros hazainak kulcsai nagyon kinyithatoak, a taxik kulon szamlazzak ha van csomagod es termeszetes, hogy egymas mellett nonek a lombhullatok, a narancsfak es a palmafak. Azt hiszem, ismet szerelmes vagyok.

*

Nu prea imi vine sa scriu cand imi merge bine. Saptamana asta am avut zile atat de comode ca nici nu mi-a trecut prin cap sa mai relatez ce mai fac sa ce gandesc. In Lisabona vinul si visinata, dulciurile si pestele au gust bun. Oamenii sunt foarte primitori, insista sa te ajuta orinde chiar daca nu vorbiti aceeasi limba, organizarea festivalului nu este prea reusita, dar atmosfera compenseaza din plin “greselile”.  Cheile locuintelor din orasul vechi se pot deschide si e normal ca sa platesti extra cand iei un taxi daca ai bagaj. Lucru la fel de firesc este ca gasesti palmieri si copacii de acasa unul langa celalalt. Cred ca m-am indragostit. 

Csakazértsem kezdem menegetőzéssel a bejegyzést, csakazértsem fogom azt írni, hogy nem lusta vagyok, csak elfoglalt. De azért utaztam és végre megint forgatáson voltam, ráadásul Pesten, ahova egy ideje elfelejtettem járni. Ehhez képest meglepődtem azon, hogy jobban sikerült tájékozódni benne mint amikor rendszeresen látogattam. Ez most vagy azzal függ össze, hogy minél ritkábban jársz valahova, annál jobban meg kell jegyezned az utat. Vagy csak az azóta való állandó utazgatások tanítottak meg arra, hogy valamiféle egyetemes elvek szellemében meginduljak az orrom után, valamiféle tájékozódásképesség hitében és akkor a hitnek nevezett önhitegetés is kisegít.

Ami pedig a csapatmunkát és az éjszakázást illeti: végleg beleszerettem.

*

Nu vreau să-mi încep postul cerându-mi scuze şi n-am de gând nici să explic că eu de fapt nu sunt leneşă, doar ocupată. Oricum ar fi am călătorit din nou, am fost la filmare (deci am tras puţin aer în piept, fac tot posibilul să supravieţuiesc), de data ăsta la Budapesta, unde n-am mai fost de ceva vreme. Cel mai ciudat lucru în privinţa capitalei Ungariei e că m-am descurcat mai bine în oraş decât înainte când mă duceam aproape în fiecare lună. Căutând explicaţii m-am gândit că probabil se datorează faptului că dacă te duci undeva rareori trebuie să reţii drumul mult mai bine şi mult mai repede. Cealaltă explicaţie ar fi că din cauza călătoriilor celorlalte m-am obişnuit să pornesc pe un drum oarecare cu conştiinţa că mă descurc şi ajung unde trebuie, în acest caz m-ar duce la ţintă credinţa că ajung, mai bine zis autosugestia privind credinţa aceasta.

Referitor la munca în echipă şi nopţile lungi: m-am îndrăgostit de ele definitiv.

Ha már az álmaim kapcsán szóba kerültek a horrorfilmek, ajánlom mindenki figyelmébe Az árvaház (El Orfanato)-t. Ha másért nem, már azért is felhívta magára a figyelemet, hogy horrorfilm létére bezsebelt egy halom Goya-díjat, ráadásul Spanyolország jelöltje volt az Oscar-díjra. Nem jellemző a műfajra, hogy egyáltalán versenybe kerüljön vígjátékokkal, drámákkal és akciófilmekkel.

Történet szempontjából közel áll a “gyerekes” ázsiai horrorokhoz (ide sorolnám a Ringu-t meg a Sötét víz-et), az amerikai remake-eket szóra sem méltatom ezúttal, mert az említett spanyol filmnek épp az az erős oldala, ami az újraforgatásoknak nem: nem azért izagalmas, mert vért látok, nem azért hat meg, mert minden elemében erőteljesen szenzációhajhász. Az árvaházban a sötét és világos képek millió árnyalata látható és egy nem túl szép és mégis gyönyörű és jó színésznő, Belén Rueda, valamint Geraldine Chaplin médiumként. Szeretnék részletesebben beszámolni, de akkor csak a poénok lelövésébe kezdenék.

*

Dacă tot mă distram timp de câteva săptămâni cu coşmarurile mele preferate şi mă dădeam “tare” că aş pute să scriu scenarii de filme de groază m-am hotărât să recomand filmul Orfelinatul (El Orfanato), primul film al lui Juan Antonio Bayona. Un film într-o situaţie excepţională, deoarece filmele de groază figurează mai mult la festivaluri “de specialitate”, dar Orfelinatul a câştigat o mulţime de premii Goya, apoi a mai şi fost nominalizată la Oscar (filmele străine) din partea Spaniei.

Povestea nu este prea complexă, îmi aduce aminte de filmele de groază japoneze “cu copii” (Ringu şi Dark Water poate cel mai mult). Nu se poate compara cu remake-urile americane ale acestor filme, mai ales că filmele asiatice şi acest film spaniol ştiu să fie palpitante fără un strop de sânge şi nu emoţionează cu ajutorul unor efecte exagerate. Afli că există nenumărate nuanţe a întunericului, joacă o actriţă nu prea frumoasă dar superbă, Belén Rueda şi mai apare şi Geraldine Chaplin în rolul unui mediu. Aş vrea să scriu mai concret, dar nu pot, vreau ca oamenii să se uite la film fără să mai stric surprizele.

Bevallottan szeretek gonoszkodni, de ugy az mégsem számít annak, hogyha meglátom a moziplakátok között Sergiu Nicolaescu  A túlélő című filmjének poszterét? Hisz annyi értelemben érvényes rá

*

Îmi place să fiu răutăcioasă din când în când, dar sper că râsul cauzat de afişul filmului lui Sergiu Nicolaescu cu titlul Supravieţuitorul nu intră în acea categorie. Mi se pare că e o legătură strânsă între autor şi operă.

Kevéssel azután, hogy szakított velem “életem nagy szerelme” elolvastam Gabriel García Marquez Szerelem a kolera idején című regényét. Akkoriban - külön tekintettel az állapotomra nagy hatással volt a regény. Egyrészt valamiféle nyugalmat és reményt adott nekem, másrészt menedéket nyújtott az iskolában töltött hétköznapjaim elől. Ez 6 vagy 7 évvel ezelőtt történt.

Egy hete megnéztem a filmet. Semmiben nem hasonlított az akkori élményhez. Most, hogy leadok róla egy negatív kritikát (Filmtett), elgondolkozom azon, hogy vajon azért van-e így, mert ugyanazt várom-e a filmtől hatásban, amit a regénytől kaptam?

Nem a történet hibája? Nem arról van-e szó, hogy ha most újraolvasnám a regényt alig érdekelne, mert nem tudok és nem is akarok sírva szenvedni egy be nem teljesült vagy reménytelen szerelemtől, hanem inkább a cinizmus védelmét választom? Hogy nem létezik számomra 50 évig tartó szerelem, mert már nem hiszek az 5 évig tartóban sem?

*

Acum 6-7 ani după ce “marele iubire a vieţii mele” a pus capăt relaţiei noastre am citit romanul Dragoste în vremea holerei al lui Gabriel García Marquez. Pe atunci romanul avea un impact mare asupra mea datorită probabil şi situaţiei în care mă aflam. Pe de-o parte m-a liniştit şi mi-a dat un fel de speranţă, pe de altă parte mi-a fost răgaz în zilele de şcoală.

Acum o săptămână am văzut şi filmul. Nu m-a emoţionat în niciun fel, ba chiar mi s-a părut prost făcut, deci predau o critică negativă (apare în limba maghiară pe Filmtett). M-am tot gândit dacă am o părere mai proastă fiindcă mă aşteptam la un efect asemănător celui al romanului.

Oare nu e în primul rând fiindcă nu mai consider povestea prea interesantă? Poate dacă aş reciti romanul, m-ar lăsa la fel de rece ca filmul, prin simplul fapt că nu mă văd plângând disperată cel puţin un an de zile din cauza unei iubiri neîmplinite. Prefer un cinism sănătos şi ocrotitor. Dragoste care durează 50 de ani? Mai întâi să văd una singură de 5 ani…

Ha végre rászánnám magam, hogy értékesítsem a tudatalattimat zseniális horror-rendező lehetnék. A hosszú álmatag időszakom után (hónapokig igyekeztem minél többet ágyközelben maradni, hogy akármikor szundizhassak egyet napközben) ismét az “alig várom, hogy felébredjek” napjaimhoz értem.

Utolsó éjjel egy kommunista időszakban épített szállodában rendezett szerencsejáték-esten vettem részt. A legtöbb vendégnek ott maradt a cipője, mivelhogy a jólnevelt társaság csak nem ment be cipővel a perzsaszőnyegre (kesőbb már nem volt szükségük cipőre). Én végig azon gondolkoztam, hogy mit keresek ebben a társaságban, miközben a ház ura udvarolva próbált a játékokba bevonni. A társaság jó része egy emelettel lejebb vonult, ott valami különleges új játékokra invitálták az embereket, nem volt igazán tiszta, hogy miről is van szó, az viszont tény, hogy hirtelen az emeletre fröccsent lényeges mennyiségű vér. Mintha a falakon keresztül jött volna, a padlón keresztül is.

Onanntól kezdve még kevésbé érdekelt, hogy mi történhet az első emeleten, már meg se próbáltam előkeresni a kabátomat vagy a cipőmet, a táskámat valahonnan előkotortam és kiszaladtam a teremből, a lépcsőházban többször elkeveredtem, míg megtaláltam a kijáratot. Hideg tömbháznegyedbe jutottam, szürkületben kerestem az utam.

Ráadásul még fel is ébredtem. Ha benéztem volna a másik terembe, most nekiállnek slasher-forgatókönyvet írni, pedig a misztikus horrorokat részesítem előnyben rendszerint. Más műfajt kell választanom magamnak.

*

Ar fi timpul să mă folosesc de subconştientul meu, dacă vreau să-mi încep cariera de regizor de filme de groază. În ultimele luni am trecut printr-o perioadă de somnolenţă tot încercam să-mi prelungesc somnul la cât mai multe ore pe zi. Cred că am trecut şi de asta, ajungând din nou în perioada mea de “abia aştept să mă trezesc”.

Noaptea trecuta m-am dus cu câţiva prieteni (necunoscuţi de altfel) să ne distrăm undeva într-un hotel comunist, unde se jucau ceva jocuri de noroc. Toată lumea şi-a scos pantoful, erau deja o grămadă de perechi în vestiar. Parcă oamenii nu vroiau să murdărească covorul, apoi - evident nu mai aveau nevoie. Tot mă gândeam ce caut între oamenii ăştia, gazda a început să mă curteze şi aproape toţi au coborât la etajul întâi (eram la II) pentru un joc nou şi nemaipomenit. Nu prea am înţeles despre ce era vorba, dar n-aveam chef să cobor, nu mă simţeam în siguranţă şi aş fi vrut să scap de gazda enervant de insistentă. Apoi dintr-o dată, pleosc, multă sânge din etajul de sub noi. Parcă sângele ar fi trecut chiar şi prin podea şi pereţi şi totuşi ni se auzeau nici ţipete, nici alte zgomote care ar putut indica omucidere.

Nu-mi mai păsa de jocurile de la celălalt etaj, nici de nimic altceva, nu m-am sinchisit nici să-mi caut pantofii, deşi mi-a trecut prin cap, am fugit din sală, m-am rătăcit puţin prin coridoarele clădirii şi în sfârşit am reuşit să ies cumva. Afară mă găseam într-un cartier crepuscul, urât şi frig.

Şi m-am trezit. Sunt o toantă. Dac-aş fi intrat în sala de la etajul I, poate m-aş apuca să scriu primul scenariu slasher de-al meu, deşi îmi plac mult mai mult filmele de groază mistice. Trebuie să-mi aleg alt gen.

Leapsa vine de la Mihai Fulger si reprezinta o problema pentru mine. Sunt numeroase filme care mi-au placut si m-au schimbat sau m-au marcat in vreun fel, dar se schimba pe parcurs cum ma schimb si eu.

Filmul care m-a convins inca in timpul liceului sa ma duc in fiecare saptamana la cineclub, acasa la Oradea a fost Jules et Jim al lui Francois Truffaut. De fapt filmul este responsabil pentru faptul ca mi-am ales studii legate de film si cantecul lui Jeanne Moreau, Le Tourbillon de la vie este pana in ziua de azi una dintre melodiile preferate.

Mai tarziu in timpul facultatii mi-a schimbat viziunea asupra filmelor si a lucrului in echipa  8 1/2 al lui Federico Fellini: pe de-o parte am inceput sa accept filme putin mai neaccesibile pentru mine la varsta respectiva, pe de alta parta m-a vrajit ultimul cadru din film, unde se aduna toate personajele care au participat la actiune.

Mai recent impactul cel mai puternic asupra mea a avut filmul Opiu - Jurnalul unei demente al lui Szasz Janos. Nu stiu daca mi-a schimbat viata. Stiu doar ca ma simteam extrem de vulnerabila cand am iesit din cinema si nu puteam vorbi si nu mai suporteam pe nimeni in jurul meu timp de ore.

Leapsa mea se duce la Proclet, Zoitica, Olguvia, Ana Pauper si Ihtys.

*

Mihai Fulger kerdezett, hogy melyik film valtoztatta meg az eletem. Nem tudok egyetlen filmet megnevezni, de mindenkepp idetartozik Francois Truffaut filmje, a Jules es Jim, mert ez kotott kozepiskola koromban a varadi filmklubhoz es kesobb kozvetlen uton ennek a filmnek koszonhetem, hogy a filmes kepzest reszesitettem elonyben akar a filologiaval, akar a kozgazdasz-politologia-antropologus-tortenesz eu-tanulmanyos kar helyett.

A kesobbiekben egyetem alatt Federico Fellini 8 es 1/2-je gyozott meg arrol, hogy erdemes idot szanni egy olyan filmre is, amihez eleinte tul turelmetlen vagy es persze arrol is, hogy a filmkeszites mint csoportos alkotoi folyamat csodalatos tud lenni.

L egutobb Szasz Janos Opium, egy elmebeteg no naploja fogott meg annyira, hogy film utan olyan sebezhetonek ereztem magam, hogy legszivesebben elbujtam volna egy rejtett zugba. Nem tudom, hogy milyen ertelemben valtoztathatta meg az eletemet. Lehet, hogy csak gazdagitott egy megfoghatatlan szorongassal vagy fajdalommal.

Most tovabb kene adni a kerdest, de Nandika felmondott, Emoke es Szekely Csaba reg nem irtak… Hmm… Nelli es Seron mar sorra kerultek…. No, nem baj. Felkerem hat Nellit, Kovi Sarat, Lehelt, Felmeri Petert,  Banathyt es Tundiket.

Mivel az új szobám ajtajának nagy felületét üveglap teszi ki, le kellett takarnom valamivel. Nem mással, mint a képen látható filmplakáttal. Pár évvel ezelőtt láttam ezt az Egoyan filmet egy pesti moziban és kaptam ajándék-plakátot. Mikor pakolásztam a szobámban, gyorsan lecseréltem a hegyvonalutat ábrázoló tájképet ezzel a csodálatos női háttal. Pár napja dvd-mellékletként is megvásároltam egy újsággal az Igazság fogságában-t (Where the Truth Lies), szerintem üldöz a film. Illik is a hangulatához, ha jól emlékszem, egész kellemes krimi. Talán ez okozza azt is, hogy valahogy folyamatosan azt az érzést kelti bennem a plakát, hogy a kép folytatódik az ajtóm mögött. Elég furcsa, hogy négy év filmes egyetem után még ilyen képzetekkel küszködök, de annyira izgalmas a hát íve…

*

Uşa camerei mele are o sticlă mare, care înainte să mă fi mutat a fost acoperită de un peisaj cu munţi, foarte frumos, numai că peisajele frumoase nu fac parte din viaţa mea. Cel puţin nu din viaţa imaginilor camerei mele. Aveam noroc că am primit acum câţiva ani afişul filmului Aparenţe înşelătoare (Where the Truth Lies), după ce l-am văzut într-un cinematograf din Budapesta. Acum câteva zile mi-am luat dvd-ul cu un ziar şi încep să am impresia că filmul mă bântuie într-un fel, cel puţin ar corespunde dimensiunii de crimă a filmului. Se mai adaugă faptul că m-a vrăjit atât de mult spatele feminin din afiş, că îmi închipui când mă uit la el că “spaţiul” imaginii continuă după uşă. Destul de ciudat după patru ani de studii de film şi imagine…

Elizabeth: So what’s wrong with the Blueberry Pie?
Jeremy: There’s nothing wrong with the Blueberry Pie, just people make other choices. You can’t blame the Blueberry Pie, it’s just… no one wants it.
Elizabeth: Wait! I want a piece.

*

Kicsit belefeledkeztem Wong Kar-Wai első angol nyelvű filmjébe, a My Blueberry Nights-ba (Áfonyás éjszakáim). Beleszerettem a hangulatába, miközben folyamatosan ismételve mormoltam a film hibáit: túl van beszélve (persze, hisz a nyugati világra kellett adaptálni a filmjeit), elrontott road-movie, boldog befejezősédes szerelmes film, ami alatt negyedóránként sírva lehet fakadni (nem vagyok terhes, legfeljebb érzékenyebb időszakomat élem), ráadásul újrahasznosítja a kialakított sémáin túl még a Szerelemre hangolva zenéjét is. És zavarnak a sztárok (persze, amikorvizsgára készültem Wong Kar Wai filmjeiből az zavart, hogy sokszor nem tudtam megkülönböztetni a szereplőket).

Semmi újdonság a régebbi filmjeihez képest, csak éppen a fotelemhez láncol és belefeledkezem a képeibe. Kicsit úgy érzem magam, miközben nézem, mintha egy nagy bársonypokrócba csavartak volna és fahéjas forrócsokit szürcsölnék egy szelet finom süti mellé. (Na, ennek a képnek viszont lehet valami köze a véget nem érő fogyókúrához. )

*

M-am lăsat sedusă de ultimul film al lui Wong Kar Wai, primul în limba engleză. M-am îndrăgostit din nou de atmosfera filmelor sale, în timp ce-mi repetam greşelile, ca să nu am o opinie prea bună: se vorbeşte prea mult pentru un film al acestui regizor (problema eternă când un regizor asiatic se apucă să facă filme în occident), nu respectă regulile unui road-movie clasic, este un film de iubire cu happy end care mă face să plâng prea des (şi chiar n-am probleme cu hormonii, poate am ajuns într-o perioadă mai sensibilă), reciclează toate şemele folosite în filmele anterioare, ba chiar şi muzica filmului In the Mood for Love. Apoi mă enervează că sunt atâtea vedete (când dădeam examen din filmele lui Kar Wai mă enerva că nu pot să deosebesc actorii săi asiatici).

De fapt nimic nou faţă de ceea ce a făcut până acum, doar că reuşeşte să rămân în fotoliu holbându-mă la imaginile frumoase, fără să mai caut gafe. Îmi dă senzaţia că stau acoperită cu o pătură caldă de catifea, beau o ceaşcă de ciocolată caldă cu scorţişoară şi mânânc prăjitură - tot cu ciocolată. (Aici mă influenţează cele 5 săptămâni de regim :P).

Az első könyvtárból hazahozott könyv, amit anyukám gyanakvó tekintettel méregetett egy rémtörténetes gyüjtemény volt. Hatodikos koromban hoztam haza. Azt hiszem, valamelyest megalapozott volt a bizalmatlanásga, mert beleszerettem két történetbe abból a kötetből és - az ő szempontjából túl sok jó nem sült ki ebből.

Az egyik szerelmem Edward Frederic Benson Toronyszobája (The Room in the Tower) volt. Német nyelven, merthogy a rémtörténetes kötethez így jutottam hozzá. Annyira megbolondultam, hogy nekiálltam lefordítani; ráadásul kézírásban jegyezni és javítgatni a szöveget. Bevallom, néha álmodtam is a toronyszobában levő portréval. (Ehhez képest egyetlen horrorfilm képeivel sem kellett szembesülnöm éjjel.)

Aztán persze A vörös halál álarca Edgar Allan Poe-tól. Egyértelmű, hogy következtek a novellái, aztán a versei. Na, ez volt az a fordulat, amit drága jó anyám már nem hagyhatott szó nélkül. “Az nem egy korodbeli gyermek kezébe való.” Kicsit későn szólt, és különben is dacoltam az ilyen kijelentésekkel. Aztán a licis évek elejéig kicsit elcsitult a rajongásom, Stephen Kinggel próbálkoztam, de csak Poe maradt a szívem csücske, apránként mellészegődött még Adelbert Chamisso, Ludwig Tieck és persze E.T.A. Hoffmann. (Kihagytam egy fontosabb romantikus szerzőt? :P)

A filme(se)k közül pedig Tim Burton filmjeinek világa. Nem egyszerűen sötét, mert humoros - inkább ironikus is. És szívet melengető ugyanakkor. És végre megnéztem rendesen, moziban is a Sweeney Todd-ot. Újra kell néznem. Nem kezdhetek egy film fordításába.

Különben is elég furán értelmezem a szerelmes film/könyv fogalmát. Ide sorolom például: E. A. Poe: Ligeia című novelláját, Philip Roth Haldokló állat című regényét és persze a Sweeney Todd-ot is újabban. És ha mégicsak ez a normális?

*

Prima carte suspectă adusă acasă din bibliotecă era o antologie cu povestiri cu fantome. Eram în clasa a VI-a. Maică mea era puţin neliniştită şi nu degeaba, fiindcă m-am îndrăgostit în două nuvele din cartea respectivă – din punctul ei de vedere total nepotrivite pentru mine.

Una dintre iubirile mele era Camera din turn (The Room in the Tower) al lui Edward Frederic Benson. Eram atât de înnebunită că m-am apucat s-o traduc. Din limba germană. Ştiu că nu e acelaşi lucru să traduci ceva din original sau pe baza altei traduceri, dar aşa am găsit volumul, în biblioteca germană a şcolii şi am avut destul de lucru, mai ales că scriam de mână tot textul şi făceam corectura tot aşa scriind cu mâna. Recunosc, chiar am avut coşmaruri cu pictura din poveste şi personajele de acolo. (Destul de ciudat, că n-am visat niciodată cu personajele unui film de groază mistic. Cărţile sunt altfel, şi din această privinţă.)

Apoi, evident Masca morţii roşii (The Masque of the Red Death) al lui Edgar Allan Poe si alte povestiri si la urmă poeziile lui. Schimbarea definitivă, prea mult pentru sărmana maică mea. „Nu este o carte pentru un copil de vârsta ta.” Mi-a zis cam târziu şi oricum m-aş fi opus unei astfel de sesizări. Oricum, m-am mai liniştit până când am început liceul şi i-am descoperit pe Adelbert Chamisso, Ludwig Tieck şi evident E.T.A. Hoffmann. (mi-a scăpat un scriitor romantic mai important? :P)

Au urmat filmele, mai ales acele al lui Tim Burton, cu lumea întunecată de poveste, prezentată cu umor şi drag. Aici am vrut să ajung: în sfârşit m-am uitat la Sweeney Todd la cinema. Iar acum simt nevoia să-l revăd tot la cinema. N-am să încep să interpretez, nici să traduc.

Pentru mine cartea/filmul de dragoste înseamnă cu totul altceva: povestirea Ligeia al lui E.A. Poe, Animal pe moarte al lui Philip Roth şi… în ultima vreme Sweeney Todd. Şi asta poate să fie normal.