Categorisit la Cogiting, Mindennapi chestioare | Etichete: family, things
Pár hónap családi együttlét után komolyan elgondolkoztam azon, hogy melyek azok az alkalmak, amelyek helyre tudja állítani egy család törékeny békéjét. Eléméletileg az ünnepek – a rituálék.
A közös ünnepekből a legfontosabb mindenképp a közös vásárlás. Az emberek szétszóródnak egy nagy üzlethelyiségben és mindenki visszatér a kosárhoz az általa fontosabbnak tartott élelmiszerekkel: van, aki a sajttermékekhez húz, más a húsokhoz, én leginkább a papíros standhoz és a kozmetikumokhoz.
Aztán vannak a válságos pillanatok, amikor mindenki nyel, mert tekintettel kell lenni valakire. Valahogy ilyenkor igazán, őszintén, több türelmet tud “előtermelni” mindenki.
És a hivatalosan ünnepnek kikiáltott napok. Ezek a legnehezebbek, mert ilyenkor nincs bocsánat, mindenkinek kötelező módon “viselkednie” kell, mindenkinek kötelező módon tökéletesnek kell tartania az illető napokat, vagyis a fél asztaltársaság részéről képmutatásba torkollnak ezen alkalmak.
Tehát: szeretek vásárolni.
*
După câteva luni de stat cu familia am avut mult timp să meditez la acele clipe, care reuşesc să împacă membrii de familie. Care sunt sărbătorile unei familii, ritualurile în care parcă se poate restabili pacea.
Evenimentul cel mai important din acest punct de vedere este cu siguranţă ziua de cumpărături. Fiecare îşi găseşte locul într-un hipermarket uriaş, raionul preferat, de unde se întoarce cu alimentele, produsele importante: câţiva aleg lactatele, alţii mezelurile, eu prefer zona de papetărie şi cosmeticele. Eficient în rezolvarea problemelor familiei.
Apoi câteodată ne găsim în situaţia în care cuiva i s-a întâmplat ceva rău (boală, moarte, etc.); nu se mai fac atâtea reproşuri, toate lumea se linişteşte, parcă există mai multă răbdare şi de obicei chiar şi fără eforturi.
Şi sărbătorile oficiale în viaţa unei familii. Zilele cele mai dificile, acestea sunt ocaziile când totul trebuie să fie perfect, toată lumea trebuie “să se comporte”, fiecare e obligat să recunoască perfecţiunea acelor zile, se fac poze (câteodată se filmează) şi de obicei cam jumate din oamenii care s-au strâns în jurul aceluiaşi mese exersează prefăcătoria.
Deci: îmi place să mă duc la cumpărături.
“Călătoresc o oră cu autobuzul să muncesc toată ziua, să fac lucruri care nu-mi plac. Vrei să ştii de ce? Pentru tine, Alexi-nu-mă-mai-enerva! Într-o zi, tu ai să faci pentru mine lucruri care nu-ţi plac. Asta înseamnă familie.”
(Jonathan Safran Foer: Totul este iluminat. Humanitas Fiction, Raftul Denisei, 2008. Traducere: Fraga Cusin)
*
“Egy órát buszozok, hogy egész nap dolgozzak, hogy olyan dolgokat csináljak, amihez nincs kedvem. Akarod tudni, hogy miért? Érted, Alexi-ne-idegesíts-már! Egy nap te is olyan dolgokat fogsz tenni értem, amiket nem szeretsz. Ez a család.”
(Jonathan Safran Foer: Everything Is Illuminated, kapkodva és bénán fordítottam Fraga Cusin román fordításáról. Mikor fordítják végre le magyarra?!)
Categorisit la Mindennapi chestioare, Sentimenty | Etichete: family, mood, questioning, travel
Mar tovabb is vonult a csalad Udvarhelyre az edesanyam feloli csaladot meglatogatni. Gyerekkoromban imadtam ezt a kisvarost. Csodas volt nagyszuleim udvaraban rohangaszni es a kedvenc unokatestvereimmel jatszani. Ugy kepzeltem, majd tanitani fogok az itteni liceumban. Most ugy kepzelem, ket fordulat hozhat szamomra biztos fulladast: egy intezmenyhez (es kotott orarendhez) tartozni vagy iskolaban tanitani (+ kisvarosi iskolaban tenni ezt). Azt hiszem, nem fog megvalosulni a gyerekkori almom.
*
Am trecut mai departe pe drumul nostru de sarbatori la Odorheiu Secuiesc, la rudele mamei mele. Este un orasel absolut adorabil. Probabil simt asa, fiindca iubeam sa ma joc in ograda bunicilor si sa fiu cu verisorii de aici. Mi-am inchipuit ca viata perfecta ar insemna pentru mine, daca m-as putea muta aici sa predau la liceul din centrul oraselului. Acum stiu doua chestii, care ar duce cu siguranta la sufocarea mea: sa fiu angajata unei institutii (si sa am astfel un orar fix) sau sa predau la scoala (mai ales daca as face asta in provincie). Se pare ca n-o sa se implineasca visul meu din copilarie.
Kezdem elveszteni a nyugalmamat. Szépek az ünnepek, de amikor nem érzem át teljes mértékben hamar ráunok. (Sőt, tkp. akármire nagyon könnyen ráunok, akkor is, ha komolyan veszem.) Már az foglalkoztat, hogy miket kéne megírni meddig és milyen filmeket szeretnék még megnézni és merre szaladnék. Meg vagyok kötve és még aludni sem tudok rendesen. Bezzeg Réka Anna. Úgy alszik, ha épp nem éhes vagy nem kakilt be, hogy csipkedhetik, tologathatják, kitakarhatják, befoghatják az orrát, csak egy unott ásítással reagál. És tovább szundizik. Ilyenkor irigylem.
*
S-a prelungit deja prea mult toată sărbătoarea de familie. Nu mai pot. Oricum mă plictisesc foarte repede de orice. Mai ales de sărbători şi de zilele goale, petrecute protocolar. Stau cu gândul la textele de scris, la filmele de văzut, la drumurile care mă aşteaptă. Dar nu pot pleca deocamdată. Totul în timp. Of, I can’t do this! Măcar dac-aş putea dormi liniştit. Nu-mi iese. Dar nepoţica mea! Dacă nu mânâncă sau nu plânge fiindcă ar trebui schimbat scutecele, poţi să-i faci orice: s-o ciupeşti, s-o scuturi, să-i ţii nasul. Poate te mai onorează cu un căscat şi doarme-n continuare. O invidiez.
Megszuletett! Egyelore csak foton lattam. Piros az arca. Hajas baba. Allitolag mikor kijott, kicsit sirt csak, aztan nagyot asitott.
*
S-a nascut! Deocamdata nu am vazut-o decat pe poza. Are obraji rosii. Par destul de lung pentru un bebe. Si se spune ca nu a plans mult, dar a cascat indelungat dupa ce a iesit.
Lesz egy unokahúgom. Nem is. Keresztlányom. Lehet, hogy még ma, de úgy tűnik, hogy legkésőbb holnaputánig. Álmodozásra késztet. Én, aki mindig úgy féltem a gyerekektől, egyszer csak azon kapom magam, hogy mi minden jót kívánok neki, és mi mindentől szeretném megóvni. Aztán arra gondolok, hogy se anya, se keresztanya nem óvhatja meg mindattól, amin végig kell mennie. Remélem szép élete lesz. Nem feltétlen könnyű, de szép.
*
Curând devin mătuşă. Poate azi, dar cel târziu poimâine. De multă vreme am frică de copii. Dar acum dintr-o dată o aştept. Sunt nerăbdătoare. Îi doresc multe fericire şi sănătate şi încă multe chestii. Aş vrea s-o ocrotesc şi eu cumva. Apoi, mă gândesc că nimeni n-o să fie în stare s-o ocrotească de tot ceea ce o să-şi dorească. Nici mama, nici eu – naşa. Sper să aibă o viaţă frumoasă. Nu neapărat uşoară, dar frumoasă.
