Categorisit la Mindennapi chestioare | Etichete: dream, verbal incontinence, visalom
Olyan intenzív álmodós időszakomba értem, hogy nekiálltam lejegyezni az álmaimat és mi tagadás kis sorközzel is megvan egy oldal bármelyik éjszakai sztorim. Rekordokat döntök, már eljutottam arra a szintre, hogy a tegnap délutáni sziesztám alatt folytattam a reggel félbeszakított álmomat. Mostmár legalább két világban élek és dög vagyok két helyre is leírni az álmaimat (márpedig ez a legizgalmasabb része a napjaimnak), de ha lejár ez az időszak, talán összeállítok egy “best of”-listát és közlök belőle részleteket.
*
Am o perioadă surprinzător de lungă de vise, m-a impresionat chiar şi pe mine aşa de mult încât m-am apucat să-mi notez visele. Şi câte-o noapte îmi rezultă cam o pagină cu distanţă mică între rânduri. Am început să bat orice record, ieri după amiaza chiar am continuat visul de noaptea/dimineaţa dinainte. Parcă aş trăi în cel puţin două lumi şi sunt cam leneşă să-mi trec visele în mai multe locuri chiar dacă sunt partea cea mai interesantă a vieţii mele. Dar poate mai postey câte ceva dintre dacă se termină această perioadă şi reuşesc să fac o selecţie “best of”.
Egy rémálom pluszba. Ezúttal nem annyira slasher, mint amennyire pszichó, aztán sok konhai feladat Húsvét alkalmából. Mindjárt nekilátok tojást festeni, aztán meg fölveszem a láthatatlanná tevő köpenyemet és meglógok és az ugyancsak láthatatlanító mérföldjáró csizmámmal lépegetek észrevétlenül. Meglesem az embereket, ahogy csendben iszogatják pohár borukat egy asztalnál, míg társai megpróbálják egymást túllicitálni történeteikkel, aztán benézek egy bulira, de mivel nehezen viselem a zajt utóbbi időben, onnét is tovább állok, leülök egy nagy parkban és figyelem a teliholdat a padról.
*
Ziua de azi. Nimic special. Un coşmar în plus, mai puţin slasher, mai degrabă psiho. Diferite lucruri în bucătărie, evident de Paşte. Imediat mă apuc să vopsesc ouă, apoi mă îmbrac cu un impermeabil care mă face invizibil şi mă furişez din locuinţă fără ca cinea să mă observe. Apoi iau şi cizmele cu care pot face paşi de sute de kilometri dacă vreau. Trec prin taverne şi observ oameni tăcuţi la masă care-şi soarbă vinul pînă cînd alţii se dau bengoşi cu poveştile lor, cînd mă plictisesc de ei plec într-un chef de unde fug mai departe fiindcă nu prea suport zgomotele în ultima vreme şi mă refugiez într-un parc mare, mă aşez pe o bancă, de acolo pot să observ liniştit luna plină. (Nu găsesc î din a. Scuze.)
Ha végre rászánnám magam, hogy értékesítsem a tudatalattimat zseniális horror-rendező lehetnék. A hosszú álmatag időszakom után (hónapokig igyekeztem minél többet ágyközelben maradni, hogy akármikor szundizhassak egyet napközben) ismét az “alig várom, hogy felébredjek” napjaimhoz értem.
Utolsó éjjel egy kommunista időszakban épített szállodában rendezett szerencsejáték-esten vettem részt. A legtöbb vendégnek ott maradt a cipője, mivelhogy a jólnevelt társaság csak nem ment be cipővel a perzsaszőnyegre (kesőbb már nem volt szükségük cipőre). Én végig azon gondolkoztam, hogy mit keresek ebben a társaságban, miközben a ház ura udvarolva próbált a játékokba bevonni. A társaság jó része egy emelettel lejebb vonult, ott valami különleges új játékokra invitálták az embereket, nem volt igazán tiszta, hogy miről is van szó, az viszont tény, hogy hirtelen az emeletre fröccsent lényeges mennyiségű vér. Mintha a falakon keresztül jött volna, a padlón keresztül is.
Onanntól kezdve még kevésbé érdekelt, hogy mi történhet az első emeleten, már meg se próbáltam előkeresni a kabátomat vagy a cipőmet, a táskámat valahonnan előkotortam és kiszaladtam a teremből, a lépcsőházban többször elkeveredtem, míg megtaláltam a kijáratot. Hideg tömbháznegyedbe jutottam, szürkületben kerestem az utam.
Ráadásul még fel is ébredtem. Ha benéztem volna a másik terembe, most nekiállnek slasher-forgatókönyvet írni, pedig a misztikus horrorokat részesítem előnyben rendszerint. Más műfajt kell választanom magamnak. 
*
Ar fi timpul să mă folosesc de subconştientul meu, dacă vreau să-mi încep cariera de regizor de filme de groază. În ultimele luni am trecut printr-o perioadă de somnolenţă tot încercam să-mi prelungesc somnul la cât mai multe ore pe zi. Cred că am trecut şi de asta, ajungând din nou în perioada mea de “abia aştept să mă trezesc”.
Noaptea trecuta m-am dus cu câţiva prieteni (necunoscuţi de altfel) să ne distrăm undeva într-un hotel comunist, unde se jucau ceva jocuri de noroc. Toată lumea şi-a scos pantoful, erau deja o grămadă de perechi în vestiar. Parcă oamenii nu vroiau să murdărească covorul, apoi – evident nu mai aveau nevoie. Tot mă gândeam ce caut între oamenii ăştia, gazda a început să mă curteze şi aproape toţi au coborât la etajul întâi (eram la II) pentru un joc nou şi nemaipomenit. Nu prea am înţeles despre ce era vorba, dar n-aveam chef să cobor, nu mă simţeam în siguranţă şi aş fi vrut să scap de gazda enervant de insistentă. Apoi dintr-o dată, pleosc, multă sânge din etajul de sub noi. Parcă sângele ar fi trecut chiar şi prin podea şi pereţi şi totuşi ni se auzeau nici ţipete, nici alte zgomote care ar putut indica omucidere.
Nu-mi mai păsa de jocurile de la celălalt etaj, nici de nimic altceva, nu m-am sinchisit nici să-mi caut pantofii, deşi mi-a trecut prin cap, am fugit din sală, m-am rătăcit puţin prin coridoarele clădirii şi în sfârşit am reuşit să ies cumva. Afară mă găseam într-un cartier crepuscul, urât şi frig.
Şi m-am trezit. Sunt o toantă. Dac-aş fi intrat în sala de la etajul I, poate m-aş apuca să scriu primul scenariu slasher de-al meu, deşi îmi plac mult mai mult filmele de groază mistice. Trebuie să-mi aleg alt gen.
