Az első könyvtárból hazahozott könyv, amit anyukám gyanakvó tekintettel méregetett egy rémtörténetes gyüjtemény volt. Hatodikos koromban hoztam haza. Azt hiszem, valamelyest megalapozott volt a bizalmatlanásga, mert beleszerettem két történetbe abból a kötetből és - az ő szempontjából túl sok jó nem sült ki ebből.
Az egyik szerelmem Edward Frederic Benson Toronyszobája (The Room in the Tower) volt. Német nyelven, merthogy a rémtörténetes kötethez így jutottam hozzá. Annyira megbolondultam, hogy nekiálltam lefordítani; ráadásul kézírásban jegyezni és javítgatni a szöveget. Bevallom, néha álmodtam is a toronyszobában levő portréval. (Ehhez képest egyetlen horrorfilm képeivel sem kellett szembesülnöm éjjel.)
Aztán persze A vörös halál álarca Edgar Allan Poe-tól. Egyértelmű, hogy következtek a novellái, aztán a versei. Na, ez volt az a fordulat, amit drága jó anyám már nem hagyhatott szó nélkül. “Az nem egy korodbeli gyermek kezébe való.” Kicsit későn szólt, és különben is dacoltam az ilyen kijelentésekkel. Aztán a licis évek elejéig kicsit elcsitult a rajongásom, Stephen Kinggel próbálkoztam, de csak Poe maradt a szívem csücske, apránként mellészegődött még Adelbert Chamisso, Ludwig Tieck és persze E.T.A. Hoffmann. (Kihagytam egy fontosabb romantikus szerzőt? :P)
A filme(se)k közül pedig Tim Burton filmjeinek világa. Nem egyszerűen sötét, mert humoros - inkább ironikus is. És szívet melengető ugyanakkor. És végre megnéztem rendesen, moziban is a Sweeney Todd-ot. Újra kell néznem. Nem kezdhetek egy film fordításába.
Különben is elég furán értelmezem a szerelmes film/könyv fogalmát. Ide sorolom például: E. A. Poe: Ligeia című novelláját, Philip Roth Haldokló állat című regényét és persze a Sweeney Todd-ot is újabban. És ha mégicsak ez a normális?
*
Prima carte suspectă adusă acasă din bibliotecă era o antologie cu povestiri cu fantome. Eram în clasa a VI-a. Maică mea era puţin neliniştită şi nu degeaba, fiindcă m-am îndrăgostit în două nuvele din cartea respectivă – din punctul ei de vedere total nepotrivite pentru mine.
Una dintre iubirile mele era Camera din turn (The Room in the Tower) al lui Edward Frederic Benson. Eram atât de înnebunită că m-am apucat s-o traduc. Din limba germană. Ştiu că nu e acelaşi lucru să traduci ceva din original sau pe baza altei traduceri, dar aşa am găsit volumul, în biblioteca germană a şcolii şi am avut destul de lucru, mai ales că scriam de mână tot textul şi făceam corectura tot aşa scriind cu mâna. Recunosc, chiar am avut coşmaruri cu pictura din poveste şi personajele de acolo. (Destul de ciudat, că n-am visat niciodată cu personajele unui film de groază mistic. Cărţile sunt altfel, şi din această privinţă.)
Apoi, evident Masca morţii roşii (The Masque of the Red Death) al lui Edgar Allan Poe si alte povestiri si la urmă poeziile lui. Schimbarea definitivă, prea mult pentru sărmana maică mea. „Nu este o carte pentru un copil de vârsta ta.” Mi-a zis cam târziu şi oricum m-aş fi opus unei astfel de sesizări. Oricum, m-am mai liniştit până când am început liceul şi i-am descoperit pe Adelbert Chamisso, Ludwig Tieck şi evident E.T.A. Hoffmann. (mi-a scăpat un scriitor romantic mai important? :P)
Au urmat filmele, mai ales acele al lui Tim Burton, cu lumea întunecată de poveste, prezentată cu umor şi drag. Aici am vrut să ajung: în sfârşit m-am uitat la Sweeney Todd la cinema. Iar acum simt nevoia să-l revăd tot la cinema. N-am să încep să interpretez, nici să traduc.
Pentru mine cartea/filmul de dragoste înseamnă cu totul altceva: povestirea Ligeia al lui E.A. Poe, Animal pe moarte al lui Philip Roth şi… în ultima vreme Sweeney Todd. Şi asta poate să fie normal.