BiLinGual B(L)oGi

Engedtem magam elrabolni múlt este a sapientiás diákok gólyabáljára a Roland Garros-ba. Igen, harmadik személyben beszélek róluk, mivel többen is mondták, hogy én már nem is vagyok sapis, hisz túl vagyok az államvizsgán. Ám legyen, úgysem erről szólna a bejegyzésem. (Mi lenne ha egyszer azzal kezdeném a bejegyzésem, amiről szól? Hmm… merész kísérletnek számítana részemről.)

Klasszikus felállás, semmi érdekes, egyik barátom megjegyzését leszámítva, hogy mennyire feltűnő, hogy az asztalunknál ülő többi nő olyannyira csak a nőket figyeli a teremben tartózkodók közül, hogy határozottan átugorják a férfiakat tekintetükkel. Nevetnem kellett, hisz mi ketten is mind a nőket figyeltük a teremben.

Próbáltam kideríteni, vajon miért nézem én is majdnem kizárólag a nőket. Olyan következtetésekre jutottam, hogy a nők szebbek vagy izgalmasabbak, vagy sokkal inkább kifejeznek valamit a jelenlétükkel.

Nem tétel. De mégiscsak tény, hogy valamiért kevés férfin akad meg a szemem. Talán azért mert nem adnak magukra. Vagy… a többség szeretne elbújni, nem látszani és ennek megfelelően süti le a tekintetet és keresi ki a legjellegtelenebb öltözékeket. Miközben szeretem megcsodálni az embereket. Olyannyira, hogy a szépséget aszexuálisnak fogom fel. Mi történik?

*

Ieri seară m-am lăsat răpită şi m-am dus la balul bobocilor al Universităţii Sapientia. Eram şi eu studentă la ei înainte să fi dat licenţa. Abia mai găseam vro cunoştinţă între petrecăreţi în afară de foşti profesori de-ai mei. Cum nu aveam chef să dansez mai mult am băut şi am stat de vorbă cu un prieten, care a observat că fetele de la masa noastră (prietene, cunoştinţe, heterosexuale) se uită numai la alte fete din sală. Mai mult, când privirea lor ar fi ajuns la un bărbat, l-au neglijat pentru a trece la fata următoare. Partea nostimă e că şi eu cu prietenul respectiv discutam mai mult pe seama domnişoarelor din sală. Parcă nu ar fi existat altă temă demn de discutat.

Mi-am dat seama că de obicei mă uit şi eu la fete. Aş vrea să ştiu de ce? În afară de Marlene Dietrich nu m-am mai îndrăgostit nicio dată de o femeie. Dar parcă ele atrag atenţia prin simpla prezenţă, pe când majoritatea bărbaţilor pe care le văd pe bus sau pe stradă trec neobservaţi. Poate că îşi dau şi ei silinţa să fie cât mai gri, să iese cât mai puţin din evidenţă.

Mă bucur când cineva atrage atenţia mea asupra sa - nu mă refer la soluţii ieftine (dacă cineva încearcă voit să atragă atenţia mea). Îmi place să mă uit la oameni îmbrăcaţi simplu, care totuşi radiază ceva inexplicabil. Îmi place să mă uit la femei îngrijite şi la bărbaţi frumoşi, considerând frumuseţea ceva asexual. De ce mă uit totuşi de obicei la femei?